Gréta avagy történetek Anya tollából

Mindig örülök, ha olyan kéréssel fordul hozzánk valaki, hogy készítsünk könyvet családjáról írt történeteiből. Most egy fiatal anyuka ragadott tollat, hogy majd évek múltán is felidézhessék a közös családi emlékeket a könyv olvasása közben. Íme Évi gondolatai a könyv születéséről:

A könyvről

A könyvírás gondolata évről évre formálódott bennem, nem csak egy hirtelen jött ötlet volt. Mivel mindig is nagyon szerettem hallgatni a régi családi történeteinket, amikor terhes lettem már szinte magától adódott, hogy szeretnék egy blogot. Szerettem volna valahova megörökíteni az életünk eseményeit és a családunk történeteit részben, hogy egyszer majd átadhassam a gyerkőceinknek azokat az éveket, amikre Ők nem emlékezhetnek részben, hogy magunknak is maradandóvá varázsoljam az életünket.
A mai napig is valahányszor meghallok egy-egy régi történetet a közel sem hétköznapinak mondható családi hurrikánunkról, mindig elfog az érzés, hogy bár meglennének ezek a sztorik valahol egyben, olyan örömmel olvasgatnám őket. Remélem, hogy egyszer majd a mi gyerekeink is így lesznek ezzel.
Ez a könyv a családdá válásunk első három évéről szól. Azaz a kezdetekről és a változásokról, a káoszos ünnepekről és nyaralásokról, ezen kívül a mérföldkövekről és a hétköznapi kalandokról fogja össze azokat a sztorikat, amiket úgy reméltem, hogy egyszer majd jó érzés lesz visszaolvasni.

 

Egy kis szösszenet napjainkból

Minden KEDDen kezdődött. A hazánkat elérő hidegfrontnak köszönhetően éjszaka fújt a szél és esett az eső. Eddig ez még oké, nem okozott nagy meglepetést, mivel hogy ősz van. Viszont ennek köszönhetően a nyáron hónapokon keresztül termelt és felgyülemlett galambszart a szél először lefújta a tetőről, majd utána az eső szépen híg fossá változtatta. Így a reggel a következőképpen nézett ki: elindultam az erkély felé, hogy letekerjem kicsit az napernyőt, aztán rögtön meg is gondoltam magam, amikor megláttam az erkélyt. Kisebb sokk ért a látványtól. Egy percig gondolkoztam rajta, hogy behúzom gyorsan a függönyt és én ezt voltaképpen nem is láttam. Inkább keressünk egy másik albérletet.
Erőt vettem magamon és csináltam gyorsan egy elsősegélynyi takarítást. Papucsokat, párnákat bevágtam a mosógépbe (elvileg azok megúszták, gyakorlatilag meg már a Télapóban sem hiszek). Feláldoztam a lakásban használt felmosó vödröt, mop meg volt kint az erkélyen. Kicsit szégyellem magam érte, de a légycsapóval egy picit tovább küldtem a szart lefelé, az alattunk lakó virágládájának már évek óta mindegy, 20-30 szarral több vagy kevesebb már nem változtat rajta. Légycsapó utána karanténba került az erkély sarkán. Majd jött a családi kiszerelésű Domestos. (Milyen jól jött, hogy 250 ml most ajándék a 750 ml mellé). Feláztattam vele gyorsan az erkélyt és felmostam a maradék szart. Gréti persze végig a sarkamban loholt, mondtam neki hogy mára felejtse el, hogy van erkélyünk. Valamennyire rendeződött kint a helyzet, a mosás is lejárt, viszont a szaglásom elment fél napra a Domestostól. Kiteregettem a cuccokat a fürdőszoba kötelére és elindítottam egy kilencven fokos üres mosást, kellő mennyiségű Calgon és Vanish társaságában. Legszívesebben a maradék Domestost is beletoltam volna, de az kellett a wc-be, mert az erkélyen felmosott trutyit már mégsem önthettem bele az alattunk lakó virágládájába. Pont elég neki a szar is. Na ezzel megvoltam, azonban kellett egy új vödör és légycsapó, ezért kimentünk Grétivel délután az Auchanba, úgyis kellett mást is venni. Mint kiderült nem volt nálam készpénz, a bankkártyát meg otthon hagytam, így hát a takarítási felszerelések beszerzését elnapoltam.

SZERDA. Derűs napsütésre ébredtünk, ami azzal járt, hogy amikor megláttam, hogy milyen rohadt mocskosak lettek az ablakok, elkapott a gépszíj, hogy ma Gréti alvása alatt ablakokat és függönyöket kell, hogy mossak. Délelőtt a porszívózás után az erkély kapott egy második körös fertőtlenítést biztos ami biztos alapon, majd egy Domestos-os kendővel áttöröltem az asztalt, Gréti székét, meg mindent amit értem. Ám légycsapó nélkül nem tudtam mivel odavágni rajzás alatt lévő poloskáknak és az egyéb hiperaktív darazsaknak. Volt azonban az erkélyen egy vízpermetezős-spriccelős flakon, így jobb híján azzal fújtam le az éppen arra repülő dögöket. Na szuper, eljött az ebédidő, Grétit letettem aludni. Nem aludt el. Oké, fél óra pihenő a hálószobában. Két hupikék törpikék között viszont megláttam, hogy egy poloska van a függönyön. Áááá, király. A légycsapót a galambszaros történet után iktattam, zsebkendővel kellett levadásznom onnan. Három percig álltam a széken és néztem, hogy „Meg tudom csinálni, még ha a kezemben is fog roppanni a páncélja, meg tudom csinálni!” Na megcsináltam, ment a wc-be, majd megnéztem az ablakot, hogy hol jöhetett be. Gyorsan ki is derült, hogy a szúnyogháló ragasztója dobta le magát az ablakról. Hááát perszeee! Miért ne tette volna? A mai nap különösen alkalmasnak látszott erre… Akkor a ragasztó is ment a többi mellé a listára. Gondoltam elég a pihenésből, jöhet a függöny és az ablak projekt. Épp sétálok a hálószobai példánnyal a mosógép felé, mikor is látom, hogy egy poloska csücsül rajtam, illetve a karomon fekvő függönyön. Na úgy dobtam el az egészet ahogy kell, viszont valahol benne volt a dög is. Néztem egy darabig, hogy most addig ugráljak rajta ameddig meg nem hallom a roppanást, vagy mit csináljak, mert ahhoz már nem voltak idegeim, hogy megkeressem és kézzel összeszedjem. A lakótelepnek azonban az az egyik „előnye”, hogy az embernek minimum 44, maximum 1464 szomszédja van. És mekkora mázli, hogy a közvetlen szomszéd srác egyetemista, hát tettem vele egy próbát. Király, otthon volt. Kicsit szerintem megijedt a fejem láttán mikor ajtót nyitott, de aztán igazán megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy csak egy poloskatámadás miatt kérem a segítségét. Kinyírta, ment a másik mellé a wc-be. Ez is kész.

Elindítottam a mosógépet és elkezdtem pucolni az ablakokat. Addigra már egy picit feszült voltam, az éppen csak betévedő darazsat visszakézből pofoztam ki az erkélyajtó takarítása közben. Többet nem is jött vissza. Majd Gréti felvette a táskáját a vállára és közölte, hogy elmegy dolgozni. (Ez mostanában egy kedvenc játéka, hogy elköszön, szép napot kíván és elmegy a fürdőszobába egy percre. Mert ilyenkor Ő is dolgozni megy.) Én is elköszöntem tőle, majd egy perc múlva újra megjelent, csöpögő nadrágban. Na itt már tudtam, hogy jön a következő meglepetés. Lerántottam a nadrágját és mentem a fürdőszoba felé. Mikor kinyitottam az ajtót láttam, hogy szép ütemesen hömpölyög a víz a mosógép alól. Egy fél percig álltam és néztem, hogy ez most komoly? Az volt. Gondoltam akkor most fel kéne törölni, de hát ugye vödör az nincs, mert a légycsapó mellé már szintén karanténba került, úgyhogy ez most így fasza. A „Szilvia” az ablakokra elfogyott, de hát úgysem lett volna elég… Nem lehetne, hogy most beülök a kocsiba a Kiscsajjal és én ezt tulajdonképpen észre se vettem? Nem is lakunk itt. A lakás úgyse a miénk, irány Mexikó! Egy kisebb síró-nevető görcs jött rám és jobb híján a felmosóval a kádba csavartam a vizet, miközben felhívtam Anyut és megkértem, hogy hazafelé ugorjon már fel és hozzon egy doboznyi Frontint. Vagy egy baltát. Mondta, hogy lapáttal és seprűvel próbáljam összeszedni a vizet, nemsokára szabadul bentről és jön segíteni. Az ötlet bejött, fél órán keresztül csücsültem a küszöbnél és lapátoltam a kádba a koszos vizet, külön ügyelve arra, hogy ha öblítés címen újabb adag vizet akarna felvenni a gép, akkor jól megrugdossam érte és eltérítsem szándékától. Kész mázli, hogy nem két és fél órás egy program. Kicsit érdekes tapintása lett a függönyöknek, mert ugye öblítésre már nem engedtem felvenni vizet, de ez már a „leszarom” kategóriába került. Csak túl akartam élni a napot. Mikor Anyu megérkezett, már pakoltam vissza a függönyöket, csak annyit kértem tőle, hogy picit foglalkozzon a Kiscsajjal, aki nem-alvása miatt egy kisebb hiszti rohamon volt túl. És egyébként én is!

Ezek után az este már egész nyugisan telt, leszámítva hogy egy kétliteres flakont (természetesen kupak nélkül) egyszer csak eldobtam a kezemből a folyosón. Csak úgy. Épp gondoltam is rá, hogy már szinte hiányzik, hogy egy kicsit vizet takarítsak fel a földről. Ja, meg ugye az újdonsült probléma, kéne egy új mosómasa. By the way! Este megnéztünk mi a helyzet a mosógép piacon, reggel pedig hívtuk a Székely családot, akik tündérek voltak és másnapra el is intézték a kiszállítást. A karácsonyi ajándékunk pedig idén az lesz, hogy mindenkinek mosunk egy kör szennyest. Előre is Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek!

Évi