Tassy-Becz Éva: Elmondom, másként nem tehetek
A szerző gondolatai a könyv írásról:
Miért tártam a családom és a magam életét is mások elé? Bizony ezen sokat gondolkoztam magam is. Észre kellett vennem, hogy ahogy telnek az éveim, a gondolataim egyre inkább visszavisznek a múltba. Előkerülnek a megélt események, tettek, gondolatok. Megnő az igény arra, hogy megértsem a miérteket. Mindent, szerényebben szólva sok mindent tisztán lát az ember, ha alaposan visszanéz. Nagy segítségre van ebben az írás.
Arra is gondoltam, hogy visszaemlékezni és életem történéseit, tapasztalataimat és kialakult világnézetemet leírni, elmondani, továbbadni nem kevesebb, mint a magam tégláival is alapozni, építeni a jövőt. Gyerekeim és unokáim, sőt, minden érdeklődő jövőjét. Nekünk, akik a XX. század ugyancsak agyonhallgatott hazugságait, kegyetlenségeit, cinikus és ravasz tetteit átéltük, a tapasztalatok továbbadása kötelességünk. Egyéni emlékezések kell pótolják a nemzeti történetírás hiányait.
Mondják, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Ez bizony nagy igazság, és csak az emlékezéssel, emlékeztetéssel lehet megakadályozni, hogy az életünket tönkretevő, hangzatos és csalóka eszmékbe bujtatott, de önérdekű és kegyetlen vicceket ne lehessen ravaszul az újabb és újabb generációknak ismételten eladni.
Azért is emlékezni kell, mert egyetlen generációnak sincsen garanciája a nehézségek nélküli életre, ezért nem árt megosztani a túlélés technikáját. Bizonyságot tenni arról, hogy ez egyáltalában lehetséges. El kell mondani, hogy egy kipusztításra ítélt társadalmi réteget mi segített a túlélésben. A tapasztalatot, miszerint akkor legyőzhetetlen és erős az ember, ha van saját értékrendje, világnézete, hite és méltósága, és mindezt nehéz körülmények között sem adja fel. Természetesen a megvalósítás nem könnyű, sőt kegyetlenül nehéz. A siker érdekében generációkhoz kell visszanyúlni. A megtartó erő onnan ered. Ezt hívják gyökereknek. „ A fű elhajlik a szélben, és megmarad” mondta Sütő András. Miért tudja ezt megtenni a fű? Azért, mert nagyon mélyek és egymásba kapaszkodók a gyökerei.
Mindezeket átgondolva nem is volt más választásom, mint írni, és közzé tenni. Így lett az írásból – egy olvasói véleményt idézve – egy család ürügyén elmondott hitvallás. Büszke vagyok erre a véleményre.
Két könyvem közül az elsőben Dédapám mutatja a példát, adja a mértéket és hozzá a mércét. Élete nem mese, hanem a legigazibb történelem. Az a történelem, aminek a legnagyobb értéke, hogy nem csak arról szól ami volt, hanem arról is, ami van. Arról, ami örök. Felelősségről, hazaszeretetről, kitartásról, hűségről és méltóságról.
Nagyszüleim, szüleim és a magam sorsa egyenes folytatás, mondhatni következmény. Lehetőség arra, hogy bizonyságot tegyünk arról, hogy mit és mennyit tanultunk az előttünk járóktól, tudtunk-e méltók maradni.
Életelem írásba foglalása egy hatalmas felismeréshez is elvezetett. Amit visszatekintve találtam, úgy is mondhatni, hogy felfedeztem, az nem más, mint egy személyemre szabott isteni stratégia megvalósulása. Ez az a felismerés, amit nem lehet elhallgatni. Ezért elmondtam, mert másként nem is tehettem.
Azt is megtanultam, hogy Isten nem ad semmit ingyen. De bőségesen tesz mellé annak, amit mi leteszünk. Ha sikerül helytállni, ha a magunk porcióját megtesszük, akkor egyszer csak észrevesszük, hogy ott áll mellettünk, sőt át is veszi az irányítást.
Könyveim népszerűsítése érdekében nem sokat tettem. Illetve mégis. Először is – némi isteni közreműködéssel – megtaláltam azt a kiadót, aki a tartalomhoz megadta a legmegfelelőbb formát. Ami pedig ennél is több, az első olvasás után már szerette is a könyveimet. Együttműködésünk során közös mű született. Az eredmény több lett, mint egy puszta üzleti vállalkozás. Sokkal inkább szolgálatnak tekintett, feladatot teljesítő alkotás.
A könyvek megszülettek és várják az értő olvasókat. Könyvbemutatókon, író-olvasó találkozókon, beszélgetéseken vagyunk túl. Minden találkozás gazdag volt új és újabb élményekben. Megdöbbenve tapasztalom, hogy első reakcióként mindenki, aki elolvasta a könyvemet, saját életét éli újra, és kényszert érez arra, hogy el is mondja. Hatalmas eredmény ez, és hatalmas boldogság. A lényeg talán az, hogy a könyveim jó időben születtek meg. Mindkét könyv megérintette az emberek érzelemvilágát. Saját maguk életére irányította a figyelmet. A környező hazug világban az emberek keresik az őszinte szót, hitet. Pszichológus professzor barátom minden gyerekének (6 gyereke van) és még a nagyobb unokáknak is vitt a könyvekből, és kötelezővé tette az olvasásukat. Volt olyan apuka, aki a vasárnapi együttlétben, a kandalló előtt kuporgó családnak olvasta fel a könyvet.
Utólag bevallhatom, hogy nem volt könnyű, sőt, keserves volt ismételten átélni mindazt, amiről a könyvben beszámoltam. De megérte. Az olvasók felől érkező érdeklődés, szeretet és barátság olyan kincsek, amiért érdemes volt.
Mondjam el, hogy mit üzenek nektek, fiataloknak? Ennek a kérésnek a teljesítését meg sem merem próbálni. Közhelyeket puffogtatni nem szeretnék. Az pedig nagyképű, sőt lehetetlen vállalkozás lenne ha egyetlen mondatba akarnám sűríteni mindazt, ami az életet értelmessé, széppé, sőt boldoggá is teheti. Erről szólnak a könyveim. Ezért csak azt üzenem, hogy olvassátok őket figyelmes szeretettel.
A könyveket itt rendelheti meg:
